Leendő elsős tanítóink a 2021/22-es tanévben
Polgár Zsanett vagyok, leendő 1. osztályos tanító néni.
24 éve tanítok, ebből 18 évet gyermekkori iskolámban, és már 6. éve ezen a csoda helyen, a Kertvárosi, örökös ÖKO-iskolában.
Utam a Katona József Gimnáziumon, a Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán és a Debreceni Egyetem fejlesztőpedagógia szakán keresztül vezetett idáig. A jó pap holtig tanul – vannak még megvalósítandó terveim – gyermekem felnőtt, így újra rá is érek tanulni.
Nem titkoltan kedvencem a matek – imádom, olyan, mint egy keresztrejtvény. ❤ Imádom, amikor át tudom adni ezt a szenvedélyt, amikor a gyerekek értik, szeretik és várják. J Imádom, amikor karmesterként vezénylem a tanteremben történteket: mindenki a lehetőségek szerint leginkább rászabott tempóban halad – ha kell, segítek – ha kell, segítünk – ha kell, a lehető legapróbb elemekre cincáljuk a feladatot diszkalkuliaprevenciós módszerekkel, hogy mindenképp menjen – ha pedig valaki szárnyalna, ehhez is megkapja a segítséget, a lehetőséget. Az egyéni haladási tempóban rengeteget segítenek a személyre szabott informatikai alkalmazások.
A matematika és a környezetórákon is minden lehetőséget megragadunk a kísérletezésre, a felfedez(tet)ve tanulásra.
Csikai Gyuláné Adrienn vagyok, leendő 1. osztályos tanító néni.
2002-ben német szakos tanítóként végeztem a Kecskeméti Tanítóképző Főiskolán, ahová a Bolyai János Gimnáziumból érkeztem. Pályámat falusi iskolában kezdtem, majd életet adtam három gyönyörű gyermekemnek. Az anyaság pedagógiai eszköztáramat is jócskán bővítette, és sokgyermekes anyukaként magam is teljesen értem és érzem, a szülők milyen nehézségekkel kerülhetnek szembe a mindennapok során. 6 éve tanítok a Kertvárosi, örökös ÖKO-iskolában.
Kedvencem a magyar nyelv – csodás érzés bevezetni a kicsiket a betűk világába, látni, ahogyan a munkám nyomán kibontakozik előttük a világ. A saját, játékos ötletemmel is megtűzdelt, Meixner-féle diszlexiaprevenciós módszernek köszönhetően már 2. osztályban könyveket és újságokat hoznak magukkal, 4. osztályban pedig teljes természetességgel és örömmel olvasnak regényeket, természettudományos könyveket, oldanak meg keresztrejtvényeket. Lelkesen és sikerrel indulnak felolvasó-, mesemondó-, szavaló- és tollforgató versenyeken.
Kutyás óráimon többen győzték le félelmüket, kötöttek barátságot négylábú segítőinkkel, Zuzuval és Pillával, és tanulták játszva a magyart.
A matematika egy bizonyos szint felett kőkemény szövegértés: a magyar- és a matematikaórák eredményeképp szárnyaló tanítványaink csapatban megyei 7. helyezettek voltak a Zrínyi Matematikaversenyen; a Bács-Kiskun Megyei Matematikaversenyről egyéni megyei 3., 8. 16. helyezéseket gyűjtöttek be; a Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyen egyéni megyei 13. és 26. helyezettek lettek.
Furcsa és egyben mélyen megtisztelő dolog, ha az emberre gyerekeket bíznak. A mai napig megilletődünk a feladattól, a felelősségtől. Bár nem ma volt, de pontosan emlékszünk az érzésekre, amikor mi is kerestük, szemünk fényeit, gyermekeinket, melyik iskolába írassuk. Így tudjuk, mennyi kérdés, szorongás, örömteli várakozás előzi meg ezt a fontos döntést.
Bennünk is milliónyi kérdés merül fel, amikor egy-egy új csapattal összekerülünk. Kérdések és feladatok, melyek válaszra és megoldásra várnak.
Kik lesznek ezek a kis emberek? Fognak minket szeretni? Tudjuk őket úgy szeretni, hogy nekik jó legyen? Tudják majd egymást úgy szeretni, hogy mindenkinek jó legyen? Hogy jó legyen belépni hozzánk, a mi termünkbe?
Most 4. osztályosokat tanítunk. Most jó. A négy év során CSAPATtá értünk: egy mindenkiért – mindenki egyért! ❤
Tudjuk majd úgy terelgetni ezeket az emberkéket, hogy ezáltal többek, jobbak legyenek? Minden szülő elfogad majd minket ebben társának, partnerének?
Hiszen a gyerekek akkor teszik leginkább magukévá a szabályokat, ha tudják és érzik, a számukra legfontosabb iránymutató felnőttek, a szüleik és a tanítóik között egyetértés és harmónia van. Ha ők egyformán hiszik, jók a szabályok, amiket felállítottak, és fontos ezeket betartatni. Legnagyobb felelősségünk a gyerekeket úgy átvezetni a felnőttkorba, hogy tudják és szeressék a helyüket a világban.
Mi ezen az úton csak négy évig kísérjük a családokat, de hisszük, ez az egyik legfontosabb feladatunk, és a gyerekek nagyon fogékony életszakaszában leszünk társak ebben.
Izgulunk: meg tudjuk-e szerettetni velük a tanulást?
Hiszen sokkal könnyebb mindent élvezetből csinálni. Minden kisgyereknek azt szoktuk kívánni, ha nagy lesz, olyan szakmája legyen, hogy minden reggel úgy keljen fel: jaj de jó, dolgozni megyek!
Mi ezeket az éveket alapozzuk meg – megmutatjuk, hogy az elvégzett munka öröm.
És hogy miért szinte végig a többes szám?
Egymásban olyan párra leltünk a tanításban, akit mindenki kívánhat magának. Jó olyan emberrel vezetgetni a kicsiket az első iskolás évek útvesztőiben, akivel bő fél évtizede egy hullámhosszon vagyunk, akivel befejezzük egymás elkezdett mondatait, vagy sokszor kimondjuk a másik épphogy csak megszületett gondolatát. Azonosak a céljaink, nagyon szeretjük a gyerekeket, tiszteljük és elfogadjuk egymást.
Harmónia.
Erre törekszünk